KZD

Friss topikok

Címkék

Archívum

KZD

2012.05.11. 15:43 TCM

Kossuth téri zajok

Belvárosi polgárok csoportja panaszt tett a napokban az V. kerületi Polgármesteri Hivatalban, mert a Kossuth tér felől egész nap furcsa zajokat hallanak. A bejelentők elmondták, hogy a környéken legendássá vált már, hogy egyes, jobb hallású emberek - főleg a kilencvenes évek elejétől - cuppogásokra, szörcsögésekre riadnak éjszakánként, amikor a napközbeni forgalom zaja alábbhagy és nagyobb a csend. Az akkori vizsgálatok azonban nem találtak rendellenességet és később megismételt mérések sem mutattak semmi rendkívülit. A most benyújtott panaszt eljuttatták újságunkhoz is, kollégánk maga járt utána a rejtélyes esetnek.

Mint Olvasóink előtt is ismert, a Parlament és környéke számos mítosznak ad otthont, elég csak a kettes metró Kádár-féle oldalágára, a föld alatti ülésteremre, vagy a közvetlenül a Köztársaság térre vezető pártalagútra gondolni. Több olvasó szerint most is titkos politikai összeesküvések állnak az éjszakai zajok mögött, haladéktalanul tegyen valamit az Önkormányzat a helyzet megoldásáért.

A térrel szomszédos utcák lakóházai a kerületi jegyzővel közösen fórumot szerveztek, ahol a felszólalók között özvegy Kovácsné (72) elmondta, hogy a zajok már napközben is tisztán hallhatóak, a szokatlan tavaszi melegben kénytelen csukott ablakoknál nézni a Barátok Köztöt, az esti műsorokat pedig régóta felirattal nézi, mert nem hall minden szót. Csatlakozott hozzá a Falk Miksa utcából Szabóné (80), ő arra panaszkodott, hogy az utóbbi hónapokban nem keresik fel unokái, mert nem tudnak megmaradni a hangzavarban, követeli, hogy "azonnal tegyen valaki valamit!" A fórum után néhány lelkes résztvevő kereső csapatokat szervezett és néhány órás kutató munkával sikerült lokalizálni a zaj forrását, a Parlament egyik szellőzőnyílását. A csoportosulást látva néhány, a téren tartózkodó tüntető is csatlakozott a tömeghez és a nyílást takaró rácsokhoz érve kormányellenes jelszavakat próbált skandálni, de a békés többség hamar elhatárolódott tőlük. A hangzavarra megjelent néhány kormányőr és érdeklődött a tömeg céljáról. Kiderült, hogy korábban már ők is próbáltak a zajok forrása után járni, de akkor nem jártak sikerrel, azóta pedig rendeletben tiltották meg nekik a további nyomozást, a munkavédelmileg kiosztott fülvédő pedig elegendő a szolgálat ellátásához.

Néhányan a rácsnak támaszkodva aktiválhattak valamilyen jelzőrendszert, mert megjelent egy bajuszos, nagydarab férfi, aki a ház felügyelőjének mondta magát. Kérdésünkre elmondta, hogy nagyon sajnálja, nem adhat felvilágosítást, a főnöke nem engedélyezte a nyilatkozatot, de annyit magánemberként elmondhat, hogy ha a zajokat kiváltó okok a mostanihoz hasonló ütemben szaporodnak, hamarosan magától megoldódik a probléma, nem kell miatta különösebben aggódni, majd hátat fordítva visszament az épületbe.

A téren összesereglett tömeg ezután kisebb csoportokban hazafelé indult, pár újságíró, a kerület jegyzője és egy időközben megjelent parlamenti karbantartó maradt csak a szellőzőnél. A munkás elmondta, hogy a "Kövér házmester" természetesen nagyon jól ismeri a zaj forrását, mint ahogyan ő is, hiszen naponta kell vele dolgozniuk, még az előző évszázadból maradt rajtuk egy orosz tervezésű pénzszivattyú, amit az elmúlt 20 évben sem sikerült modernizálni, csak apróbb fejlesztésekkel próbálták javítgatni. Az utolsó nyolc évben sokat kopott a gép, mert megpróbálták rákötni a pénzszóró fejekre direktben, pedig már többször is jelezték nemzetközi szakértők, ilyen használatra nincs felkészítve egyik berendezés sem. Az utóbbi időben páran szokatlan irányokból is próbálták fejleszteni, ez is tovább rontott a korábban kialakult helyzeten. Hozzátette, hogy az eredeti gépkönyv világosan fogalmaz, a gépet éjszaka kell üzemeltetni, a napközbeni időszakban fontos a karbantartás, ami alatt a gép alkatrészeit megfelelő módon lehet felkészíteni a következő munkaszakaszra. Sajnos ezt a mostani üzemeltetők és a tervezők sem veszik figyelembe, éjjel-nappal járatják csúcsterhelés közelében, nem csoda, hogy kopnak az alkatrészek és egyre nagyobb a zaj. A házmester elejtett megjegyzésére visszatérve annyit fűzött még hozzá, hogy ő sem csodálkozik majd, amikor az egész végleg magába roskad és reméli, hogy akkor majd nem ezekből az alkatrészekből kell építkezniük az új gép összerakásakor.

A helyszínen tartózkodó kerületi jegyző elmondta, meg fogják vizsgálni, mit tehetnek az ügy érdekében, majd azonnali hatállyal elbocsátotta munkaköréből a szerinte túl sokat nyilatkozó karbantartót és hírzárlatot rendelt el.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása